Nyomdatechnikai tudnivalók

Hogyan kérjek árajánlatot?

Amit el kell dönteni árajánlatkérés előtt:

Amit végig kell gondolni a gyártás előtt:

Tűzvédelem a zászlók, molinók esetében - Nem félünk a tűztől!

Európában beltérben kizárólag olyan kelméket szabad elhelyezni, akár reklám céllal is, amelyek a szigorú tűzvédelmi szabvány előírásoknak maradéktalanul megfelelnek. Ezért ilyen felhasználásra a poliészter kelmét olyan elemi szálakból készítik, amely eleve nehezen lobban lángra, de lehet fokozni a lobbanás késleltetését utólagos fürdő alkalmazásával is. A Deko-Printnél az igen jelentős európai export miatt erre már régebben fel kellett készülni.

Diszperziós festés a textíliák, zászlók esetében

A diszperziós festési eljárás a megfelelő filmnyomási módszer a poliészterből készült kelmék esetében. Van azonban egyrészt néhány kemény fejtörő, másrészt jó néhány veszély is eme szinte tökéletes technológiával kapcsolatban. A CMYK nyomásakor azzal kell számolnunk, hogy a diszperziós színezékek között nincs a célnak tökéletesen megfelelő cián és magenta, így minden fotó nyomás megkezdése előtt - a grafikának legmegfelelőbb módon - játszani kell e két színnel, így más módon kell megkeverni a színeket, ha egy jéghegy, vagy egy gazdagon színezett őszi erdőrészlet megjelenítése a feladat, sőt, egy napbarnított, szőke nő félig árnyékba borított portréjának reprodukciója nem sorolható a kis kihívások közé. De egyre jobban értünk hozzá.

A másik komoly feladat annak kivédése, hogy a CMYK színek pontos beállításához csillaggőz esetén 128 °C hőmérséklet szükséges, de ha van egy ötödik, mondjuk egy speciális türkiz szín is a grafikán, amely viszont 130°C hőt igényel, úgy tűnik nem sok esélyünk van egyszerre kétféle hőmérsékletet bevetni, vagy a 4C fotó vagy az ötödik szín lesz a jó, így hát a megrendelő megértésére próbálunk apellálni.

Színállóság és fényállóság a nyomott zászlók esetében

A diszperziós színezési eljárás az esetek többségében valóban nagyon jó színállóságot eredményez, jobbat, mint a pigment festés, ez azonban bizonyos vörös / piros árnyalatok esetében nem igaz. Ez többek között annak tudható be, hogy időről időre bizonyos színezékeket a környezetvédelem jegyében száműznek a palettáról, és ez érdekes módon ezeket a színeket érinti a legérzékenyebben.

A fényállóságot egy skála alapján határozzák meg, amelyen a nagyon jó érték a 6-7, jó még az 5, de 4 értékkel nem szabad már dolgozni. De az a fránya színelőírás a másik oldalon igényel egy olyan színezéket is, amelynek nem igazán jó az osztályozása: megint jön a kompromisszum. Ehhez tegyük még hozzá a következőt: a besorolás értéke alacsony, ha kevés, és magasabb, ha több napsütéses órát bír egy színezék. Ha nyáron három hétig napkeltétől napnyugtáig tűz a nap, és az enyhe szél mindig a legkedvezőtlenebb szögben, teljes felületével a nap felé fordítja a zászlót, az a negyedik héten már nem tündököl eredeti színében. Ez ellen sajnos nincs orvosság, csak az aszálymentes időjárás, a fedettebb égbolt.

Sablonkészítés a zászlónyomásban

A zászló nyomásakor az első lépés a sablon készítése.

Új eljárások a zászlónyomásban

Cégünk projekciós kamerával készíti a sablonokat, kitűnő 4C nyomatokat tudunk készíteni, akár 16 lpcm felbontásban.

Az viszont, amit a legújabb filmnyomó gépek tudnak, mind méreteik (ma már létezik 75 m hosszú gép is, eddig 50 m is hosszúnak számított), mind új technikai megoldásaik tekintetében lélegzetelállítóak. Csak párat kiragadva a sok újdonságból: Félelmetesen gyorsak; minden nyomópozíció külön állítható, így pillanatok alatt átszerelhetőek egyik munkáról a másikra; a szárítószekrényük alkalmas arra, hogy megindítsa a szín kifejlődését; a nyomókendő (deka) felfújható, mint egy gumimatrac, ezzel a 100 %-os fedettségű nyomatok tökéletesek lesznek.

Régi trükkök

Régebben elterjedt volt, s ma is használnak még elvétve egy olyan szitakészítési eljárást, ahol nem alkalmazzák a drága fotóemulziót, a megvilágítást, majd a mosó előhívást, hanem a mondjuk plotteren kivágott zsírpapírt ráhelyezik a megnyomandó anyagra, erre ráfektetik a tiszta nyomósablont, ebbe festék kerül, s a nyomókéssel végighúzzák a festéket a sablonban, amely a zsírpapír kivágott felületein keresztül rákerül az anyagra, s a lényeg most jön, az immár festéktől telt sablon felemelésekor távozik a sablon aljára tapadva a zsírpapír is, s még további öt-hat nyomatot el lehet vele készíteni. Nyomás után nem kell rétegteleníteni a sablont, egyszerű mosással eltávozik a zsírpapír, s a (veszélyes-)hulladékgyűjtőben végzi.

Applikáció: díszítés a zászlón

Már az idők kezdetén is használták a technikát, amely ma sem ismeretlen, de csak elvétve alkalmazzuk. A zászlóra hímző, vagy cikk-cakk varrógéppel egy külön elkészített díszítő elemet (címer, egyéb heraldisztikus elemek, arckép, stb.) felvarrunk, vagy másképp szólva applikálunk. Egyes országokban a strandok, party-k , fagyizók, éttermek dekorációs elemeként gyakran használják.

Plotter + vasaló

Több cég kínálatában megtaláljuk a ragasztóval bekent hátú, plotteren kivágható öntapadó fóliát, amelyet akár háztartási vasaló segítségével felhelyezhetünk a készre konfekcionált zászlóra, molinóra, vagy például születésnapi buli dekorációs anyagára. Hátránya, hogy

Vissza a lap tetejére

Fotók, zászlók, referenciák

 

Fax: +36 26 340 102

Tel.: +36 26 340 101

E-mail: molnari@deko-print.hu

Az ezerszínű textil